Szeretünk hinni abban, hogy szabad országban, szabad világban szabadok vagyunk. De azért nem árt időnként alaposan körülnéznünk. Valóban szabadok vagyunk-e? Nincsenek-e, s ha vannak, hol vannak szabadságunk határai?     

Eszembe jut erről Ionesco-nak, a híres francia drámaírónak egy története. A bolhacirkuszról ír. Idézem:

 „Létezik valami, amit bolhacirkusznak neveznek. A bolhák idomíthatók; az első teendő az, hogy rávegyük őket arra, hogy ne ugorjanak soha többé. Hogyan érhetjük ezt el? A bolhák fölé üveglapot kell tennünk. Megpróbálnak ugrani, beleütköznek az üvegbe, és leesnek. Egy idő után már meg sem próbálnak ugrani. Az üveglapot el lehet venni, és a buta bolhák már egyszerűen csak körbe sétálnak; noszogathatjuk őket az ujjunkkal, rájuk fújhatunk, de soha többé nem ugranak.”

 Nem merek felnézni. Hátha felettem is ott van már a láthatatlan üveglap. Hátha már én sem igazán ugrálok. Vagy csak siralmasan, óvatosan, laposan ugrabugrálok.