Koronázására Pest-Budára jött Ferenc József császár. És – a fáma szerint -- ünnepi beszédében komoly freudi elszólásba keveredett. Valószínűleg csillogtatni akarta (szövegíróinak hada csillogtatni akarta) történeti tájékozottságát. Széchenyit idézve („Magyarország nem volt, hanem lesz”) így szólt:
„Magyarország nem volt, hanem nincs.”
Ezen akkor megdöbbenhetett a kacagányos/darutollas úri közönség. Ma, az első pillanatban, jót nevetünk a dolgon, -- de a következő pillanatban kicsit elszorul a szívünk. Csak nem volt igaza?
Vigasztalásul Esterházy Péterhez fordulunk. Ő írja valahol, hogy Magyarország
„Kicsi, fantasztikus, jelentéktelen.”
Igen, kicsik vagyunk. Ezt már úgy-ahogy (nem teljesen) elfogadtuk. Aztán megdobban a szívünk: Igen, persze, ki ne tudná, fantasztikusak vagyunk.
De máris jön a feketeleves: Jelentéktelenek vagyunk.
Igen, Magyarország lakossága még másfél ezreléke sincs a világ lakosságának, és GDP-je alig fél százaléka a világ össztermelési értékének. Stratégiai jelentőségünk – mióta már Taszár is Romániába költözött -- mérhetetlenül csekély. 1989 után még Európában is kezdtek elfelejteni. Mostanában Brüsszel időnként ide-ide pillant, és a fejét csóválja. De New Yorkból, Rio de Janeiróból, Pekingből, Fokvárosból erre felé nézve már átsuhan rajtunk a tekintet.
De az, hogy kicsik vagyunk, nem mentség. Svájcnak hét és fél millió lakosa van. Mégis rajta van a térképen. Nagyon is.
