Hankiss

„Nem értem, hogy az emberek miért félnek az új eszméktől. Én a régiektől félek.” (John Cage)

      Népirtások

      2013.03.12. 09.59 - helem

       

      Nem szívesen hallunk ilyesmit, pedig tény, hogy az emberiség története megírható úgy is, mint a népirtások története. Hordák tíz- és százezreit, törzsek, etnikumok, városállamok, államok sokaságát pusztították el háborúk, inváziók és környezeti katasztrófák. Közülük a legtöbb nyomtalanul tűnt el vagy alig hagyott nyomot maga után. Alig hagyott mást, mint néhány eszközt, betört koponyát, temetkezési helyet, homokba süllyedt romokat. A kiváló angol történész, Arnold Toynbee (1972) két tucat civilizációt sorol fel, amelyek többsége szinte nyomtalanul merült feledésbe. Az indus, az égei, a hettita, a sumer és akkád, a szíriai, az egyiptomi, a hellenisztikus, az iráni és így tovább.

      A háborúkat a huszadik századig gyakran kísérte népirtás. A „Jaj a legyőzötteknek!” elve újra és újra érvényesült. Babilon és Sumer, Karthágó és Róma bukását, a nagy népvándorlásokat, a mongol és a török inváziókat, Észak-, Közép- és Dél-Amerika meghódítását, Afrika gyarmatosítását (előbb az arabok, majd később az európaiak által) mind népirtások kísérték. A gyarmatosítás utáni háborúk Kongóban és Kambodzsában, Szomáliában, Luandában, Szudánban és másutt mind a népirtások jegyében folytak és folynak. „Nem maradt ördög a pokolban. Mindannyian Luandában vannak” – jegyezte meg az ottani vérfürdő egyik szemtanúja. A civilizációjával és civilizáltságával kérkedő Európa talán még mindezeknél rosszabbul vizsgázott a huszadik században. Két világháborúval, az orosz és a balkáni polgárháborúkkal, a haláltáborokkal. „Nem a háború volt ennek a századnak a legnagyobb gyilkosa” – írja R. J. Rummel (1986), s David Walsh (1990) azt fűzi ehhez hozzá, hogy a huszadik században a parancsuralmi rendszerek százmillió embert öltek meg azokon kívül, akik a háborúkban vesztek el.

      Mondhatja-e bárki, hogy ezeknek az áldozatoknak otthonuk volt ez a világ? Otthona volt-e ez az univerzum annak a sok millió asszonynak és gyereknek, fiatalnak és öregnek, akinek kínhalált kellett halnia a haladásnak e dicsőséges századában?                                                                         (Emberi kaland 27-28. o.)

       

      Kommentek:

      A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

      Bemutatkozás

      Igen tisztelt Hölgyeim és Uraim,
      Kérem, ne számítsanak valami nagyon komoly és komolykodó blogra.
      Gondolkodni és játszani akarok. Úgy is mondhatnám, hogy játszani akarok a gondolatokkal, az emberekkel, a világgal, a szavakkal, az élet fontos és nem annyira fontos kérdéseivel, triviális és tragikus mozzanataival. Megkérdezem majd azt is, hogy vajon miért olyan a borospohár alakja, amilyen, de azt is, hogy hol s miért futott az ország sorsa vakvágányra- Vagy azt, hogy vajon lehet-e választ adni egy nagyon nehéz kérdésre. Arra, hogy: Mi lehet az emberi élet értelme?
      Vagyis leírom mindazt, ami éppen eszembe jut, vagy eszembe se jut.

      süti beállítások módosítása