Úgy hallom, Magyarországon két olyan Duna-híd is épült, amelyhez nem tervezték meg, vagy nem építették meg a megfelelő közúti összeköttetést.

Már kezdtem örülni, hogy itt végre valami igazi magyar sajátosságot, hungaricumot sikerült produkálnunk. De tévedtem. Vannak ennél még cifrább esetek is. Íme egy kép:

Ez a XII. században épült híres avignoni híd, Dél- Franciaországban. Itt nem a közúti csatlakozás hiányzik, hanem a híd másik fele. Mi, viharos múltú Közép-Európaiak azonnal rávágnánk: de kár, lebombázták.

Ámde nem. Nem bombázták le. Csak a megismétlődő árvizek egyre inkább megrongálták, majd az 1668-as nagy árvíz végleg elmosta a híd felét. A város polgárai pedig úgy hagyták, mert nem akartak már több pénzt költeni rá. Azóta is ott áll, csonkán.

Jó döntés volt, mert a híd lett a város emblémája, és a mai napig turisták millióit vonzza oda.

Nálunk a hidak elkészültek, szilárdan állnak. De elszorul az ember szíve. Az avignoni híd mintha a mi országunk emblémája is lehetne. Az elmúlt években, az elmúlt húsz évben, az elmúlt évszázadban mintha félbemaradtunk volna. Országunk hídja a történelem folyamán ívelgetett előre, de most mintha hiányozna a jövő felé lendülő következő íve.