A közismert hajdani viccben Molotov panaszkodik Sztálinnak, hogy nem érti: járta az országot, és egészen más dolgokat látott, mint amit a Pravda ír. Sztálin megtömi a pipáját és csendesen így szól: Molotov elvtárs, maga csak olvassa a Pravdát.
Ez így rendben is van. A baj csak az, hogy Sztálin ide vagy oda, ma Magyarországon mindenki a maga Pravdáját olvassa.
Ha balra húz a szíve, akkor mondjuk csak a Népszavát olvassa és semmi mást. Ha jobbra hajlik, akkor mondjuk a Magyar Nemzetet és semmi mást. Vagyis csak azt olvassa, amit szeretne hallani. Ami megerősíti hitében és tévhiteiben. Ami simogatja. Ami megnyugtatja. Ami csökkenti szorongásait. Ami folyton-folyvást lobbanékony olajat csöpögtet indulataira. Olyannak akarja látni a világot, amilyennek szeretné, s lapja ezt a kancsal képet festi fel elé. Hallani sem akar ellenérveket, olyan híreket, amelyek megingathatnák törékeny biztonságában. Azt akarja olvasni, hallani, hogy ő, csak ő a jó; csak ő igaz polgár vagy hazafi; a másik tábor a gonoszok, az országárulók gyülevész hada. Nem gondolkodni, érteni akar, hanem forogni saját világának kellemesen langyos levében. Térdepelünk az álkonzervativizmus, álliberalizmus, ál-szociáldemokrácia hamis oltárai előtt.
A mai napig folyik az ország butítása. Mindannyiunk önbutítása. Sztálin elvtárs mosolyogva forog a sírjában.
