Vannak országok…
Nem hiszem, hogy Magyarország mindig sereghajtó marad Európában. A világ változik. Mi is változhatunk. Annyi elfecsérelt, áttehetetlenkedett, átveszekedett, átaludt évtized után talán felébredünk, észhez térünk. Jó lenne.
Voltam Máltán. Jó egy olyan országot látni, amely működik. Ahol rend van, és előbbre jutás van. Ahol pontosan járnak az autóbuszok és kompok, tiszták az utcák; ahol az eső minden cseppjét ciszternákba gyűjtik, hogy a ezen a kopár szigeten is teremhessen a zöldség, a gyümölcs; ahol kevés a kirívó, szemérmetlen gazdagság és nincs senyvedő mélyszegénység; ahol az emberek a maguk laza, nemtörődöm módján jól érzik magukat és büszkék a maguk karthágói, római, normann, arab, Anjou, aragóniai és angol múltjára.
Nem hiszek semmiféle végzetben. S különösen nem abban, hogy egy országra valamiféle átok, végzet súlyosodna. Persze vannak szerencsésebb és szerencsétlenebb országok. De nálunk még a törökhódoltság sem volt végzetszerű csapás. Ha uralkodóink s uraink az ország sorsával törődtek volna, akkor komoly esély lett volna a török megállítására az ország déli határán. Ahogy Erdélyben, s még inkább Bécs magasságában megtört támadásuk lendülete. Még száz éve sincs, hogy a csehek vagy a finnak elnyerték függetlenségüket, mégis többre vitték, mint mi. Miért?
Most sincs mentségünk arra, hogy az elmúlt évtizedben leszakadóban vagyunk Európáról.