Hankiss

„Nem értem, hogy az emberek miért félnek az új eszméktől. Én a régiektől félek.” (John Cage)

      A teremtés koronája?

      2012.12.18. 12.32 - hankiss

      Ezt a tévhitet, ezt a gőgös fontosságtudatot, beképzeltséget elsőnek talán a Biblia nevelte belénk (a görögök, minden emberkultuszuk ellenére még korántsem voltak ilyen biztosak a dolgukban). A Genezis szövegéből az olvasható ki, mintha Isten az emberért és az embernek teremtette volna világot. Mintha a teremtés csúcsa volna az ember, akinek korlátlan hatalma van minden élőlény felett. 

      Igaz, az ember nem sokáig heverészhetett az Édenkertben. A bűnbeesés után kikergettetett a világ szent és biztonságos közepéből. Földönfutóvá vált, kikerült a pusztaságba.

      Isten szigorú, de jóakaratú figyelmét és önnön fontosságát azonban nem vesztette el. Hite szerint Isten még saját fiát is feláldozta érte. Még a középkor úgynevezett sötét századaiban is magasabb rendűnek képzelte magát minden más élőlénynél. Később sem gyógyult ki ebből a hitből, reményből. Sőt. Jött a reneszánsz, és – a görög kultúra néhány jól szelektált mozzanatára építve – fölépítette azt a mítoszt, hogy az ember csodás, harmonikus lény, az élet legnagyszerűbb kiteljesedése. Néhány nagy szellemet kivéve (Shakespeare, Bosch, Brueghel) nem vett tudomást a görög kultúra Kronoszi, dionüszoszi, tartaroszi szörnyűségeiről és szakadékairól, a végzetnek, nemezisnek, az istenek felelőtlen és kegyetlen szeszélyeinek kitett ember teljes kiszolgáltatottságáról és jelentéktelenségéről.

      Aztán jött a Felvilágosodás, a maga hideg racionalizmusával és felfújt önbizalmával, jött később a romantika, a maga zsenikultuszával, majd jött a diadalmas haladás burzsoá és a marxista utópiája, illetve a tudományos és technikai forradalom győzelmi jelentése a világot átalakító emberről, mint hérosszal és főszereplővel. Nem is szólva a ma tobzódó fogyasztói civilizáció ember-apoteózisáról.

      Kétezer éven át nem voltunk hajlandók, vagy képesek, tudomást venni arról, hogy az ember a legkegyetlenebb ragadozó. Kíméletlenül kiirtott s kiirt a Földön minden élőlényt, amely útjába került vagy kerül. Állatok milliárdjait hizlalja s kínozza ketrecekben, hogy majd vidám zeneszó mellett megehesse őket, s még saját bűneiért s lelki üdvéért is ártatlan állatokat áldoz fel isteneinek.

      De elragadott az indulat. Lehet, hogy igazságtalan vagyok. Mert – bármennyire is szépek a hársfák, antilopok, tigrisek -- Mozart zenéje és Einstein furcsa képlete a koronát talán mégiscsak ennek a szörnyetegnek a fejére tette, teszi fel.

       

                                                                    

       

       

       

       

       

       

       

       

       

       

       

       

      "Eszeveszettek"

      2012.12.14. 11.01 - hankiss

      Nem rettenetes pazarlás-e az, hogy azt a csodát, amit emberi tudatnak, a gondolkodás képességének nevezünk, jobbára csak arra használjuk, hogy ezernyi napi feladatunkat/gondunkat megoldjuk, munkánkat elvégezzük, számláinkat összeadjuk, gyerekeiket eligazítsuk, keresztrejtvényeinket megfejtsük? És filozófusainkra, teológusainkra, költőinkre, tudósainkra bízzuk, hogy a Világmindenség és a Lét törvényeit, titkait kutassák, -- helyettünk is.

      S közben, a kérdés szakértői szerint, mi átlagemberek agyunk kapacitásának mindössze 5-10 százalékát használjuk ki. Úgyis mondhatnám, hogy „eszeveszettek” vagyunk.

      Időnként talán elgondolkozhatnánk azon, hogy mit is keresünk mi itt, ezen a világon. Talán életünk rejtett értelméről is megsejthetnénk valamit. Igaz, kevesebb időnk maradna a keresztrejtvények locska, sivár, kis rejtélyeinek megfejtésére.

      Persze nem lehet egész nap lótuszülésben merengenünk. Meg kell élnünk, és segítenünk kell egymást abban, hogy élhessünk. De azért az szomorú, hogy amíg nagy buzgón a parton keressük a kavicsokat, nincs időnk (vagy merszünk) felnézni és rácsodálkozni a tenger kék végtelenségére.

      Nietzsche így ír erről: 

                          Dorthin – will ich; und ich traue

                          mir fortan und meinem Griff.

                         Offen liegt das Meer, ins Blaue

                         treibt mein Genueser Schiff.

       

                        Alles glänzt mir neu und neuer,

                        Mittag schläft auf Raum und Zeit --;

                        nur dein Auge – ungeheuer

                        blickt mich’s an, Unendlichkeit!

       

      Szabó Lőrinc fordításában:

                                      

                        Oda! – s úgy lesz! És ezentúl

                        utam kezem szabja ki.

                        Nyilt, új kék tengerre

                        indúl hajóm, a génuai.

       

                        A táj egyre glóriásabb,

                        Dél alszik Időn-Teren --:

                        már csak a te óriás-nagy

                        szemed néz rám, Végtelen!

      Bolondok szótára

      2012.12.11. 12.02 - hankiss

      „Csak a bolondok szótárában található meg az a szó, hogy: lehetetlen

      – mondta állítólag Napóleon.

      Rokonszenves gondolat, bátorságot ad ahhoz, hogy megpróbáljunk kitörni az óvatos kis lehetőségek ketrecéből, és minden erőnket s gondolatunkat összeszedve megpróbálkozzunk az újjal, az ismeretlennel, akár a lehetetlennel.

      De azért lehetőleg vegyük időben észre, ha a sűrűsödő hóesésben felsejlenek Moszkva tornyainak, házainak néma körvonalai.

       

      Találjuk ki … Mit is?

      2012.12.07. 11.38 - hankiss

      Találjunk ki egy jobb országot?

      Egy működőképesebb országot?

      Egy igazszágosabb országot?

      Egy boldogabb országot?

      Találjunk ki egy jobb világot?

      Találjuk ki jobban az életünket? 

      Találjuk ki azt, hogy mit akarunk kezdeni magunkkal?

      Hogy honnan-hova akarunk eljutni ebben az életben?

      Találjuk ki jobban emberi kapcsolatainkat?

      Találjuk ki, hogy kik vagyunk? Hogy kik legyünk?

      Találjuk ki, hogy hogyan alakíthatjuk az életünket sorssá?

      Hogy van-e, s ha van, mi a szerepe az emberiségnek a végtelen

                világmindenségben?

      Találjuk ki, hogy mi a célja, értelme életünknek?

      Találjuk ki…?

      Diana hercegnő

      2012.12.04. 11.34 - hankiss

      Emlékszem Diana hercegnő temetésére. London utcáin haladt végig a gyászmenet. A Westminster környékén a BBC riportere az út szélén állóktól kérdezgette, hogy mit éreznek ezekben a szomorú percekben.

      Az egyik hölgy, sírással küszködve, nem tudott azonnal válaszolni. Majd a könnyei közt mosolyogva, hüppögve csak annyit mondott:

                           „It’s nice to be British.”

      Vagyis, hogy jó, szép, örömteli angolnak lenni. Még ezekben a gyászos pillanatokban is. Mert egy egész nemzet kíséri szeretettel, méltósággal utolsó útjára egy kiváló honfitársát.

      Amikor majd Magyarországon is azt érezzük, hogy: jó, örömteli, nagyszerű magyarnak lenni, akkor már minden bizonnyal itt lesz, ha nem is a Kánaán, de itt lesz a reményi.

                                                                                                    (Csapdák és egerek)

      Liftbeszéd 2

      2012.12.02. 10.43 - hankiss

      Ritkán találkozik az ember jó liftbeszéddel. A minap rábukkantam egyre. Furcsa módon egy jezsuita szerzetes könyvében. Így határozza meg önmagát:

      Többször kérdeznek életeszményem felől, erre én mindig egész egyszerűen, talán naivul felelek: Meg akarom változtatni a világot.[1].

      Rokonszenves gondolat. Mert függetlenül attól, hogy hisz-e az ember Istenben, egy Divinitásban, egy transzcendens princípium, erő, „értelem” létezésében, nem lehet kizárni azt a lehetőséget, hogy minden mozdulatunkkal, tettünkkel, gondolatunkkal építjük vagy romboljuk az életet vagy akár az univerzumot is.

      Ebben hinni persze lehet balgaság, mert ugyan hogy képzelheti ez a szó szoros értelmében vett végtelenül parányi lény azt, hogy szerepe van egy mérhetetlenül nagy Univerzumban, milliónyi galaktika végtelen terében.

       Másfelől azonban azt is nehéz elfogadnia az embernek, hogy semmi de semmi jelentősége sincs annak, hogy néhány évtizedig ott volt, itt van ezen a jelentéktelenebbnél jelentéktelenebb bolygón. És az talán némi reménnyel töltheti el, hogy feltételezhető: ő, az ember, az emberiség az egyetlen lény, amely képes rátekinteni erre a végtelen univerzumra, s még mintha mozgásaiból, törvényeiből is meg tudna sejteni valamit.

      S ha mindebben bizonytalanok vagyunk, akkor is tehetünk valamit. Tehetünk ezen a jelentéktelen bolygón valami egymásért. Azért, hogy ha már ide kerültünk, az élet valamivel jobb, elviselhetőbb, s egy-egy pillanatra akár boldogabb is legyen ezen a bolygón.

      Ha az univerzumot nem is, a mi magunk kis világát minden bizonnyal  megváltoztathatjuk.

       



      [1] Boulad, Henri 2000. Igazság és élet. Találkozások Henri Bouladdal. Vácz Jenő (ford.). ( 27. o.)

       

      Ha én király volnék... (2)

      2012.12.01. 12.56 - hankiss

       

        

      [A "Ha én király volnék..." bejegyzés folytatása]

       

      DEMOKRÁCIA

      A  miniszterelnöknek és a kormánynak mindent el kell követnie annak érdekében, hogy az ország Európa egyik példamutató demokráciává váljon. 

      Helyre  kell állítania és meg kell erősítenie a súlyok-ellensúlyok szerepét játszó intézmények autonómiáját, és nyugat-európai példák alapján kell átgondolni a választási törvény reformját. 

      Egyenlőség. Kísérletet kell tennie a politikai elit formális vagy informális előjogainak felszámolására. A cél: minden állampolgár részére egyenlő jogok, egyenlő esélyek, egyenlő szolgáltatások, egyenlő védelem biztosítása.

      „Posztmodern demokrácia”. Közös gondolkodással el kell döntenie, hogy demokratikus intézményrendszerünket és gyakorlatunkat milyen irányba fejlesszük tovább (a jelenlegi „parlamenti”, „formális”, „többségi” típusú demokráciából a „plurális”, „konszenzuális”, „diszkurzív”, „interaktív”, „posztmodern” modell felé).

      Szakértők széleskörű bevonásával össze kell hangolnia a társadalomban működő, más és más és más játékszabályok szerint működő alrendszereket (Parlament – Kormány – Autonóm országos intézmények – Önkormányzatok – Piacgazdaság – Kultúra – Hitrendszerek -- Mentalitás – Mindennapi élet). Ha ugyanis ezeknek a szabályozórendszereknek a fogaskerekei nem illeszkednek egymásba, akkor a társadalom működése akadozik, az ország teljesítménye zsugorodik.

      Szorgalmaznia kell igazi pártok kialakulását.  Szociáldemokrata párt: a társadalmi igazságosság képviselete. – Liberális párt: az emberi szabadság védelme. – Konzervatív párt: az értékes hagyományok és a szerves fejlődés védelme.  

      Minden  lehetséges eszközzel akadályozni kell a politika, a pártok és általában a politikai élet oligarchizálódását.

       

      TÁRSADALMI SZERZŐDÉS – TÁRSADALMI IGAZSÁGOSSÁG

       A fejlett nyugat-európai társadalmak már sok-sok évtizeddel ezelőtt megkötötték a maguk „társadalmi szerződését”. Nálunk viszont mind a mai napig még kísérlet sem történt egy ilyen írott vagy íratlan szerződés megkötésére. Pedig a viszonylagos társadalmi békének és együttműködésnek nélkülözhetetlen előfeltétel egy olyan szerződés, amelyben a társadalom tagjai megállapodnak a következőkben: 

                                A társadalmi együttélés fő játékszabályaiban,

                                és a  játékszabályok betartásának garanciáiban.

                                A jogok és  kötelességek megfelelő arányában.

                               A javak társadalmi elosztásának rendszerében,

                               vagyis abban, hogy a megtermelt javak, illetve a

                               belőlük származó haszon milyen arányban

                               osztandó el a társadalom különböző csoportjai

                                között (jómódúak/szegényebben, magas/alacsony

                                iskolai végzettségűek, fiatalok/idősek, aktívak/inaktívak, 

                                városiak/vidékiek, egyik/vagy/másik régióban élők,

                                és így tovább.

       

      Ezen belül mindent el kell követni annak érdekében (az adórendszer átalakításával és más eszközökkel), hogy a jelenlegi, elfogadhatatlanul nagy társadalmi különbségek fokozatosan csökkenjenek. -- Ehhez a társadalom felső harmadát meg kell győzni arról (az ellenzékkel és szakértőkkel közösen), hogy egy méltányosnak érzett társadalom és gazdaság jobban működik, gyorsabban fejlődik, s ebből nekik is hasznuk származik. Nehéz lesz. 

      Az emberi és állampolgári jogok szigorú, következetes védelmében. 

      A szociális háló jellegében és sűrűségében. Minimum abban, hogy ebben az országban senki sem éhezhet, fázhat, és senkinek sem kell fedél nélkül élnie. 

      A társadalmi mobilitás újraindítását biztosító intézményrendszer létrehozásában, működtetésében. 

       

      POLGÁROSODÁS

      Rendkívül nehéz feladat, de meg kell próbálni minden lehetséges módon felgyorsítania polgárosodás, vagyis az autonóm és felelősségteljes polgárok társadalmának kialakulását. Ezt szolgálhatná például: 

      A ténylegesen működő, interaktív demokrácia kiépítése helyi, regionális és országos szinten.  

      A jogok és kötelezettsége, a jogok és felelősségek erős összekapcsolása. 

      Kedvező banki feltételek megteremetésével, a folyamatos és szerény felhalmozás lehetővé tétele minden család számára. 

      A kezdő vállalkozások a jelenleginél erőteljesebb és átgondoltabb támogatása. 

      Földosztás – egy-egy család polgári megélhetését biztosító birtoknagyság kialakítása, illetve a dán-típusú szövetkezeti rendszer kialakítása.

      Az oktatási rendszer átalakítása a legjobb európai hagyományok és új kezdeményezések szellemében. Annak ösztönzése, hogy -- ápolva a nemzeti hagyományokat --, az iskolák a jelenleginél sokkal nagyobb mértékben nyissanak ki a világra, a 21. század új kérdéseire s lehetőségeire.  

      A példamutató polgári magatartás jutalmazása, kitüntetése. 

      A társadalmi önszervező képességének erősítés, többek között a társadalmi szervezetek, egyesületek, klubok, érdekvédelmi csoportok, kezdeményezések munkájának támogatásával.

        

      MENTALITÁS

      A magyar társadalom jelenleg igen rossz lelkiállapotban van. 

      Az emberek jelentős hányada (többsége) elvesztette hitét önmagában, egymásban, az ország vezetőiben, a siker lehetőségében, önmaga és az ország jövőjében. Lelki állapotára s magatartására kisebb-nagyobb mértékben jellemző

      • a közöny
      • az elvadult, görcsös individualizmus
      • a szolidaritás hiánya
      • anakronisztikus történeti tudat és világkép
      • a hivatástudat hiánya
      • meggyötört, zavaros identitás
      • szerephiány: annak az tudatnak a hiánya, hogy fontos szerepe van a társadalomban
      • a kiúttalanság. 

      Ez a kudarcélmény, ez a reményvesztés jelentős mértékben gátolja, az ország fejlődését, már-már lehetetlenné teszi a válságból való kilábolást. 

      Az emberek mentalitásának, önképének, társadalomképének, magatartásának az átalakulása sok tényezőtől függ, s e tényezők közül néhányat gondos munkával befolyásolni lehet (közvetve a kormány munkája is szerepet játszik, pozitív vagy negatív értelemben, ezen a területen). 

      Az egyik ilyen tényező – természetesen – az emberek anyagi/gazdasági helyzete, biztonsága, a jövőben kínálkozó lehetőségek skálája.  

      Fontos az is, hogy az emberek úgy érezzék: megbízhatnak az ország intézményrendszerében, mert az illetékesek jól és felelősségteljesen végzik a dolgukat, s ennek eredményeképpen az ország viszonylag „jól működik” 

      Fontos, hogy úgy érezzék, az ország többé-kevésbé jó irányban halad

      Fontos az, hogy úgy érezzék, a kialakult társadalmi rend többé-kevésbé méltányos, igazságos

      Fontos, hogy úgy érezzék, megbecsült és felelősségteljes tagjai a társadalomnak; munkájuk fontos eleme a társadalom teljesítményének. 

      Fontos, hogy jó szívvel el tudják fogadni a társadalmi együttélés kialakult szabályait

      S végezetül, mindezek eredményeképpen, fontos az, hogy előbb-utóbb úgy érezzék:

                                                ez az ország az ő országuk.

       ***

       Ha én király volnék, főne a fejem ennyi probléma s ennyi teendő láttán. A miniszterelnököknek is volna mit tenniük, ha volna idejük, erejük és szándékuk arra, hogy mindennapi konkrét teendőik – és politikai csetepatéik mellett – a társadalomnak ezekkel a bonyolult és nehezen kezelhető problémáival is foglalkozzanak. Nem durva beavatkozásokkal, hanem a társadalommal való állandó párbeszédben, gondos, körültekintő munkával.

      Kosáry Domokos

      2012.11.29. 15.20 - hankiss

      Nem mondok semmi újat azzal, ha azt mondom, hogy a „Mester” – Szókratész, Jézus, Buddha vagy egy nagyszerű tanító, tanár – az emberek sokasága számára a legfőbb forrása az élet értelmének, az élet értelméről való gondolkodás lehetőségének. Hatásához szinte semmi sem mérhető.

      Nekem szerencsém volt. Több ilyen mesterem is volt. Az egyik: Kosáry Domokos.

      Magatartásával hatott azokra, akik ismerték. „Jellememben van eleganciám” – mondhatta volna – Cyrano de Bergeracot idézve. Vagy mondhatta volna azt is, hogy: szellememben, gondolkodásmódomban, személyiségemben van eleganciám. Mi pedig hozzátehetnénk: egész életpályáját a szellemi autonómia és elegancia jellemezte.

      Első találkozás. Eötvös kollégistaként nem volltam történész szakos, de egyszer-egyszer belopództam szemináriumaira. Parázs vita folyt akkoriban Görgeyről; Kosáry tanár úr hagyta, hogy ide-oda csapkodjanak a vita hullámai. Majd amikor valaki rosszul idézett egy latin mondatot, felcsattant: „Uraim, úgy tudom, önök történészek akarnak lenni. És nem tudnak tisztességesen latinul? Akkor most egy időre felejtsék el Görgeyt. A jövő héten ezt és ezt a középkori oklevelet elemezzük majd. És remélem, hogy nem kell majd az ablativus absolutus-szal vagy temporis-szal bajlódnunk. Egyébként nem kötelező a történészszakma. Még meggondolhatják.” -- Meghűlt  ereimben a vér. Örültem, hogy nem történészhallgató vagyok.

      Második találkozás. 1957-ben, a Fő utcai börtönben abban a kivételes kegyben részesültem, hogy akkori zárkatársammal együtt (aki történetesen Kemény István volt), délelőttönként DDT porral szórhattuk be a függőfolyosót, majd egyikünk ráült a szalmazsákra, a másik meg húzta végig a folyosón, ezzel fényesítve a követ (s távol tartva a szép számban jelen lévő élősdieket). Egy délelőtt, szalmazsák-húzogatás közben, hirtelen szíven ütötte a látvány: a szemben lévő függőfolyosón Kosáry Domokost kísérte két smasszer. A szabályok szerint a földre kellett volna sütnie a szemét, de ő kihúzva magát, határozott lépésekkel ment, előre tekintett, mintha mondjuk államelnök lett volna valamiféle katonai díszszemlén, és testőrei kísérnék. Majd észrevett minket, ránk villantotta a szemét, és elmosolyodott, keserűen, gúnyosan, cinkosan, fölényesen, kedvesen – hát itt vagyunk – na és – "bírjuk mi is, ha ők kibírják" – és csattant mögötte a rácsos ajtó.***

      Így íródott akkor a történelem, emberi méltósággal, bilinccsel, DDT porral és szakadt szalmazsákkal.

      Sok másik után az utolsó találkozás. Páty. Puha szőnyegek, szép bútorok, zsúfolódó könyvek, kézirathalmok. Karosszékben ült, elegáns öltönyben, de már nagyon törékeny volt. Úgy tűnt, mintha nem is figyelne oda a vitára, de egyszer-egyszer felcsattant, és karteziánusan szigorú érveléssel tette helyre a jelenlévők kusza gondolatait. Majd magába merült, mintha már messze járna.

      Elhallgattunk, mindannyian. Búcsúzkodtunk. Felállt karosszékéből ő is, hogy vendégeit útjukra bocsássa. Villámcsapásként ért a felismerés. Hosszú évtizedek óta most először vettem észre, hogy Kosáry Domokos alacsony termetű. Hihetetlen. Mindig sudár, magas embernek láttam. Azt hiszem, annak látták mások is.

       Annak látták, mert jellemében volt nagysága és eleganciája.

                                                             ---------------- 

                               *** Az idézet Kosztolányi Dezső Ének a semmiről című verséből való.                   

                     

       

      Ha én király volnék ... (1)

      2012.11.27. 12.33 - hankiss

      Hát persze nem abszolút, csak olyan alkotmányos-féle. Illetve, ha már köztársaságba születtem bele, akkor miniszterelnökként ágálnék. Ami mulatságos volna. Nem vennének komolyan, s én magam sem venném komolyan magamat.

      Így inkább arra vállalkozom, hogy elképzelek egy véleményem szerint kiválóan alkalmas miniszterelnököt, és megnézem, mit csinálna, ha rászakadna, vagy továbbra is őt terhelné az ország vezetésének a feladata.

      Évtizedek óta rengeteg megoldandó probléma van az országban. Kiemelek közülük néhányat, jó néhányat, főkép olyanokat, amelyeket nem lehet ripsz- ropsz, egy-egy sebtében kikavart törvénnyel vagy kormányrendelettel megoldani. Lesznek közöttük olyanok, amelyekről már sok szó esett, vagy akár agyonbeszéltük őket, anélkül, hogy csak belefogtunk volna is a megoldásukba. Mások több, sokkal több figyelmet érdemeltek volna. Nem foglalkozom gazdaságunk súlyos problémáival és fontosnak teendőivel, mert közgazdáink és politikusaink – ki így, ki úgy -- ezeket napi rendszerességgel elemzik.

      Úgy vélem tehát, hogy egy új vagy egy újraválasztott miniszterelnöknek többek között a következő problémák megoldásán kellene, kell dolgoznia.

       

      POLITIKA

      Törzsi háború. Mindenekelőtt szembe kell néznie az évtizedek óta folyó törzsi háborúval. Azzal, hogy a magyar társadalom két részre szakadt: a két tábor a a zéró-összegű játszmák paranoiájának lázában kíméletlen politikai/ideológiai/gazdasági háborút vív egymással, és ezzel tönkreteszi az országot. – Mindent el kellene követnie, hogy ez a szakadék fokozatosan bezáruljon. Mit tehet? 

      Együttműködés. Minden rendelkezésére álló eszközzel az együttműködést kell szorgalmaznia. Sikerre azonban csak akkor van esély, ha az első lépéseket – mégpedig nem álságos PR jelleggel, hanem komoly szándékkal és biztosítékokat adva -- a kormány teszi meg.

      Hangsúlyoznia kell, szavakkal és komoly tettekkel, hogy nem a pártja, s nemcsak a választói, nem „egy fél ország”, nem „a „jók”, nem „az igaz magyarok” vagy „igaz európaiak”, hanem minden magyar állampolgár miniszterelnöke.

      Be kell bizonyítania, hogy mindenki érdekeit egyaránt képviseli, tekintet nélkül a polgárok politikai vonzalmaira vagy hovatartozására, társadalmi helyzetére. Sőt, különösen gonddal ügyel arra, hogy az úgymond ellenzékben lévők és a viszonylag védtelenek jogai semmiképpen se csorbuljanak.

      Nem kéri számon, hanem iparkodik kijavítani elődei hibáit. Saját korábbi hibáit számba veszi és korrigálni próbálja.

      Nem akar mindenáron mindent megváltoztatni. Az elindult pozitív folyamatokat, vagyis azt, ami elődei munkájában értékes volt, tovább futtatja.

      Kormányába bevonja az ország legjobb szakértőit, függetlenül attól, hogy milyen politikai vagy világnézeti irányhoz tartoznak.

      Nagy körültekintéssel kell eljárnia, mert nehezen megválaszolható kérdés:fel lehet-e (átmenetileg) függeszteni a pártok közötti hatalmi harcot anélkül, hogy sérülnének a pártok küzdelmére épülő demokrácia alapvető elvei.

      Minden rendelkezésre álló eszközzel igyekszik felszámolni a klientelizmus jelenleg mindent átszövő rendszerét s gyakorlatát. Garantálja, hogy semmiféle gazdasági vagy más előnyt nem élvezhetnek a kormányhoz politikailag közel álló személyek, csoportok, erők. Bár ehhez egy ehhez Bismarck vagy egy Thatcher elszántsága és szigora kellene.[1]                                                                        

      Igaz, a kormány és a kormányzó párt ezzel részben elvesztené gazdasági/anyagi hátterét, és híveinek/támogatóinak egy részét. De ez z egyetlen lehetőség arra, hogy a kormány kiszabaduljon a gazdasági részérdekek, kliensek fojtogató gyűrűjéből, s így a magánérdekekkel szemben jobban érvényesíthesse a társadalom közös érdekeit.

      A korrupció ellenes harcot minden kormány meghirdette és kudarcba futtatta. Újra kell kezdeni, az eddigieknél sokkal szigorúbban és következetesebben. Új megoldásokkal kell próbálkozni. Csak egy példát említek:

             A közbeszerzések bírálóbizottságait kizárólag kiváló külföldiszakértőkből kellene     összeállítani, és a tagok nevét a döntés meghozataláig államtitokként kellene kezelni.

        

      KORMÁNYZÁS --  MAGATARTÁS

      Az ország sorsa nagy mértékben függ a a kormányzás, és a kormányzó politikai csoport magatartásától.

      Konszenzusra épülő kormányzásra kell törekednie, anélkül, hogy bármiféle eszközzel korlátozná az ellenzéki pártok kritikai szabadságát, gyakorlatát.

      Határozottságra, következetességre, kiszámíthatóságra van szükség, szemben az elmúlt tíz évben kialakult bizonytalansággal, tétovasággal, meggondolatlan rögtönzésekkel, anarchiával, és az anarchiára válaszoló görcsös tekintélyuralmi reflexekkel.

      Új gondolatokra, alkotószellemre van szükség. Komolyan átgondolt, az európai kultúrába beilleszkedő új kezdeményezésekre. Ennek érdekében az ország legjobb szakértőit kell bevonni – nem pusztán látványos politikai gesztusként -- a tényleges munkába.

      Döntési képesség. – A legjobb szakértőgárda, és a legjobb szakértői javaslatok sokasága sem képes kormányozni az országot. A döntés joga és súlyos felelőssége az országot irányító kormányé. Ámde:

      Szerénységre, önkritikára, s akár még némi öniróniára is szüksége van a döntéshozóknak. Minden áron védekezniük kell az önhittség veszedelmes fertőző betegségétől. Attól a tévhittől, hogy mindent tudnak, és mindent jobban tudnak, mint mások. Sőt, még arra az erkölcsi magaslatra is fel kell emelkedniük  -- nálunk ez még egyetlen miniszterelnöknek sem sikerült --, hogy egyszer-egyszer bevallja: tévedett; máskép kellett volna döntenie.

      Nyitottság. A döntéshozatal folyamatát a legnagyobb mértékben ki kell nyitni, láthatóvá kell tenni a társadalom számára.

      Program, jövőkép. Közérthető programot és jövőképet kell megfogalmaznia a kormánynak. Olyan programot és jövőt, amelyben

      • minden állampolgár látja, sejtheti a maga helyét, és remélheti jelenlegi helyzetének fokozatos javulását;
      • kirajzolódik az ország jövőbeli helye és szerepe Európában és a világban.

       

      Nem kell hazudni. Vagyis ellen kell állnia annak a minden politikust vonzó csábításnak, hogy – önön népszerűségének erősítése céljából – illúziókkal kábítsa választóit.

      Szakítania kell a kádárizmus „infantilizáló” gyakorlatával, amelynek ki nem mondott jelmondata az volt, hogy: „Értetek, de nélkületek”.

      Európaiság: Mindent el kell követnie annak érdekében, hogy az európai magatartáskultúra és világszemlélet megerősödjék a magyar társadalomban. Ki kell nyitni minden lehetséges, Európára nyíló ajtót, ablakot. (Sok lehetőség van erre, de itt most nincs helyem számba venni őket.)

      „Puritanizmus”.  Fontos, hogy a kormány magatartása azt sugározza, hogy a politikai karrier nem a könnyű és tisztességtelen meggazdagodás eszköze, hanem az ország szolgálata. Sürgős feladat mindenféle kormányzati luxus leépítése. És még az sem volna nagy baj, ha megjelenne az a hírhedt, mitikus/humoros „bicikli” is, amellyel állítólag egy európai miniszterelnök járt be az irodájába.

      (A bejegyzés második részét néhány nap múlva teszem fel

      ebben a blogban)                   



      [1] Vagy gondoljunk arra, hogy például Bethlennek -- konzervatív híveinek frontális támadásával szemen is -- volt bátorsága arra, hogy bevezesse az erősen progresszív adórendszert, kirója a vagyondézsmát, kiterjessze a társadalombiztosítást a munkásságra (1928), támogassa Klebelsberg rendkívül költséges iskolaépítő programját; és így tovább.

       

      Ne tanítsd a majmot fára mászni

      2012.11.25. 14.12 - hankiss

      Ki ne figyelné aggodalommal azt, hogy mostanában – vagy akár az elmúlt 10-

      15 évben -- mindent központosítanak.

      Mintha néhány fiatal és nem fiatalember, mindentudó politikus, odafent,  Pesten, a kacsalábon fogó várban, évtizedek óta jobban tudná, mint mi, hogy mit kell csinálnunk mi magunknak – tanároknak, orvosoknak, mérnököknek, bíráknak, szakmunkásoknak, polgármestereknek, bárkinek. Mit kell tanulnunk, olvasnunk, szeretnünk, nemszeretnünk, csinálnunk, döntenünk, hogyan kell viselkednünk… Mindent maguk akarnak csinálni. Görcsösen ragaszkodnak ahhoz, amiről azt hiszik, hogy jól kitaláltak. Nem bíznak bennünk. Szoronganak.

      Mi pedig magunktól is szívesen s ügyesen ugrálnánk a fák ágai között, hiszen ismerjük minden águkat-bogukat. Annyi gyümölcsöt szednénk le, amit a pesti uracsok még elképzelni se tudnak.

      De azért azt hiszik, hogy tudják, hogyan kell fára mászni. A nemzet konzervatív vagy az ország liberális fájára.

      Az éretlen gyümölcsök meg potyognak.

       

      Bemutatkozás

      Igen tisztelt Hölgyeim és Uraim,
      Kérem, ne számítsanak valami nagyon komoly és komolykodó blogra.
      Gondolkodni és játszani akarok. Úgy is mondhatnám, hogy játszani akarok a gondolatokkal, az emberekkel, a világgal, a szavakkal, az élet fontos és nem annyira fontos kérdéseivel, triviális és tragikus mozzanataival. Megkérdezem majd azt is, hogy vajon miért olyan a borospohár alakja, amilyen, de azt is, hogy hol s miért futott az ország sorsa vakvágányra- Vagy azt, hogy vajon lehet-e választ adni egy nagyon nehéz kérdésre. Arra, hogy: Mi lehet az emberi élet értelme?
      Vagyis leírom mindazt, ami éppen eszembe jut, vagy eszembe se jut.

      süti beállítások módosítása